Chapter 35.

Sziasztok!:)
Igaz nem kaptunk sok visszajelzést, de úgy gondoltuk, azok miatt, akik szeretik, és olvassák is a történetet, nem lenne célszerű tolni a feltevés időpontját. Tehát jó olvasást kívánunk!:)
Dorcsy, Boldog Születésnapot!:) 
Puszi, Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Eric Saade - Stupid With You [magyar])
Hihetetlen erő kell ahhoz, hogy az útra koncentráljak, és ne hosszú combjaira. Tudja jól, hogy mik a gyengéim vele szemben, bár mentségére legyen, nem sejtette, hogy velem kell autókáznia. Lehet Ronaldo is direkt cseszett ki velem ilyen téren. Illata belengi az apró utasteret, agyamban kellemes emlékképek jelennek meg. Lehúzva ablakomat beengedek egy kis friss levegőt, viszont észrevéve Lari mosolyát, inkább klímát kapcsolok. Rettentően hülye voltam, hogy olyan állapotban elmentem bulizni. De nem tehettem róla, zavart az a tudat, hogy rajtam kívül más is bejött a képbe. Így legalább tudtam magamat hibáztatni. Bár ahhoz, hogy valaki félrelépjen, komoly gondok lehetnek egy kapcsolatban. Az a tény sem nyugtat, hogy ő mindezen már hamarabb túl volt, hiszen elmondása alapján számomra nem fontos az a személy, akivel mindezt megtette. Én pedig alattomos hülye ember módjára megfektettem a kishúgát, aki ráadásul egyik jó barátom felesége. „Ez az Sergio, egyre több rovás írható a számládra.” Feleségem felhúzza lábait a bőrülésre, karjait térde alatt összekulcsolja, fejét pedig megtámasztva, engem néz. Fantasztikusan áll neki új frizurája, mikor ma belépett az öltözőbe, azt hiszem még a lélegzetem is elállt. Mindig tudta mivel készítheti ki másodpercek alatt az embert.

-          Minden rendben? –halk hangja zene füleimnek.

-          Miért? –fel sem fogva kérdését, azon nyomban felteszek egy újabbat.

-          Csak azért kérdezem, mert vagy az ujjad törik ma, vagy a kormány. –elgondolkodva mondatán, sunyi mosoly jelenik meg arcán. Ránézve kezemre igaza van. Fel sem tűnt, hogy ilyen vehemenciával szorítom az apró kormányt.

-          Hoppá. –elengedve, ujjaimat kissé megmozgatom, hogy elgémberedett végtagjaimba szálljon egy kis vér. Falfehér színén szerelmem jót nevet, majd lehúzva ablakát elővesz pénztárcájából egy szál cigit. –Mit csinálsz?

-          Kikapcsolódom. Kérsz? –érdeklődve nézek rá, és csak reménykedni tudok abban, hogy nincs semmi szer benne. –Nyugi, nem füves. Viszont, ha ideges vagyok, jót tesz a szervezetemnek. –eleresztve egy mosolyt elővesz egy gyújtót, majd hatalmasat szívva a csikkből, a káros levegőt kifelé fújja. –Bárkinek be mersz mártani, hatalmas kínok közti halált fogsz halni. – komoly tekintetében megtalálható az a csillogás, ami mindig boldog pillanataiban jött elő nála.

-          Aha, értem. –ez az Sergio, csak így tovább. Végül is ő próbál kommunikálni veled, te pedig paraszt módjára egy-két szavas válaszokat nyögsz ki. –Csinos vagy. –pontosan erről beszélek. Gondolatban homlokon csapom magam csodálatos beszédkésségemen.

-          Köszönöm. –angyali arckifejezését már többször megfigyelhettem. Szája mellett két gödröcske jelenik meg, amit a mosolygás okoz, nagy szemei pedig egészen mandulavágásúnak tűnnek. –Odi hogy van?

-          Hiányol téged. Ha nem ismerném, azt mondanám depressziós. –de ez igaz is. Alig eszik az utóbbi időben, sőt játékos kedvét is elveszítette már.

-          Nekem is hiányzik. –arcáról lefagy a mosoly. Hatalmas sóhaj kíséretében újabb slukkot juttat szervezetébe. Bár ez már megszokás volt nála, én akkor sem tudtam ezt elfogadni. Ha ez kiderülne, a világsajtó ezen csámcsogna, akárcsak Özilnél, és Coentraonál. Pedig ők is próbálták eltitkolni mind az edző, mind a drukkerek elől.

-          Tudod, tényleg sajnálom a tegnap történteket.

-          Ne most Sergito. Most nem vagyok erre vevő. –morogva fordítja el fejét.

-          De igenis most. Szeretném, ha tudnád. Tudom semmi sem mentség tettemre, de nagyon csúnyán berúgtam. Ha nem keltesz fel, akkor reggel döbbentem volna rá arra, hogy kivel töltöttem az éjszakát. –„mintha neki annyira megtisztelő lett volna az, hogy felkelt téged te barom.” Egy utcával hamarabb befordulva, leállok az út szélén.

-          Most erre mit mondjak? Egészségedre váljék? Az megfelel? –dühöngve nyúl a nyitókar felé, de megnyomva a központi zárat közelebb csúszok hozzá. –Engedj ki. –félelemmel teli tekintetét rám emeli, ami meglep.

-          Félsz tőlem? –nemlegesen megrázva fejét, haja arcába hullik. Érintésem következtében teste megrázkódik, még mindig hatással vagyok rá.

-          Csak menni szeretnék. –hangja elcsuklik, már eltűnt az a magabiztos lány, aki az út elején velem utazott.

(Maroon 5 ft. Wiz Khalifa - PayPhone [magyar])

Bosszankodva ugyan, de teljesítem a kérését. Indítva a motort pár perccel később már házunk előtt parkolok le, ahol már csak a tárva nyitva álló fogad minket.
„Gratulálok haver, még mindig emlékszel a pótkulcs helyére.” Örültem annak a pár percnek, amit Larival tölthettem együtt, de mégis valami hiányzott beszélgetésünkből. Talán a csipkelődések, vagy a bohókás, perverz beszólások, amiket egymás felé intéztünk. Ha nem lettem volna hülye, utánamentem volna. Tudom, hogy ha mind a ketten megfelelően figyelünk a másikra, nem történne mindez közöttünk. Viszont el kell érnem azt, hogy újra megbízzon bennem. Számomra fontos a véleménye, és nem adom fel a szerelmemet azért, mert egy idióta voltam. Így is ínséges időknek számítanak azok a hónapok, amiket nélküle kellett töltenem. Borzasztóan mérges voltam magamra, amiért engedtem tönkretenni az életemet.

-          Vettünk sört. –Benzema teli vigyorral rohan elénk, viszont a feszültség tapintható kettőnk között. Lari kikapva a francia kezéből az üveget, egy húzásra megissza tartalmát. Vagy szomjas volt, vagy már ennyire nem bírja a társaságomat. Elhúzva a számat megköszönöm csapattársamnak, hogy gondolt ránk is, majd arrébb vonulva, leülök egy távolabb eső fotelbe. Rengeteget agyaltam már azon, hogy el kéne költöznöm innen. Túl sok dolog emlékeztet a közös percekre. De ha ezt megtenném, valószínűleg a kapcsolatunkat is feladnám ezzel a tettel.

-          Na, mi ez a savanyú bárgyúvigyor, ami arcodra telepedett? –Marcelo fogalmazási tudásán a mai napig elcsodálkozom. 

-          Csak gondolkozom, de feleslegesen. –kezembe nyújtva egy üveg sört, mellékel egy kicsivel keményebb piát is. –Ez micsoda?

-          Whisky. –egyszerű, de lényegre törő. Bólintva egyet lehúzom tartalmát, majd kísérőként hatalmasat kortyolok a leghíresebb spanyol sörből. –Minden rendben?! –felszólítása következtében láthatatlan kényszert érzek arra, hogy mindent beismerjek a nagyvilágnak. Az összes meggondolatlan tettemet, és cselekedetemet.

-          Larit nem láttad? –a brazil gyereknek mégsem önthetem ki a szívemet, hiszen Ronaldo legjobb barátja. Megbízhatóak a csapattársak, de a legjobb barátokért a tűzbe tennénk a kezünket. Ilyenek vagyunk mi Ikerrel igazából. Tekintve a válogatottságra, és a csapatkapitányi karszalagra, rengeteg közös van bennünk. Igaz ő a szolidabb zenéket részesíti előnyben, de megértő, és ami a legfontosabb, minden focistára odafigyel, és ha kell, ápolja a lelküket.

-          Most ment fel Ronaldoval az egyik szobába. –agyamat másodpercek alatt önti el az ideg, nem igaz, hogy most így akarja megtorolni a tegnapi tettemet. Majdnem fellökve a brazilt, egészen az egyik asztalig loholok, ahol talán megtalálom még a pohár italomnak nagyobb kiszerelését…

(Larissa)

(Drake ft. Rihanna - Take Care [magyar])

Feszélyezett az út, mégis boldog voltam egy kicsit. Nem tudtam mennyire engedhetem meg magamnak szabad szájúságomat, így inkább puhatolózva ugyan, de elővettem régi énemet. Viszont bizonyos dolgokat meglepetten vettem észre, ami egyáltalán nem nyugtatott.
Belépve az ajtón a francia csatár sörét azon nyomban lenyúlom, majd meg sem állok az utánpótlásig. Megpillantva Ronaldot Özilék társaságában, elégedetten figyelem a nevető csapatot. A többieknek is hiányzott, de én még nem jöhettem rá az okokra. Viszont ma mindent kiderítek. Megfogva két üveget a portugál felé haladok. Megállva a lépcsősor előtt várok, mire nagy nehezen felém pillant. Jelezve neki elindulok az egyik vendégszoba felé, majd leülve az ágyra várom, hogy megjelenjen.
Két pohárral a kezében lép be hozzám, valami átlátszó lötty található meg benne. Mosolyom levakarhatatlan, megpaskolva magam mellett az üres helyet, eldőlök a puha matracon.

-          Na, mesélj mesélő. –beleszagolva italomba felfordul a gyomrom, ritka erős és büdös az már biztos.

-          Először is, ez vodka. Ráadásul orosz, tehát óvatosan, nehogy a fejedbe szálljon. Nem egyszerre kell meginni. –kisfiús kioktatása megnevettet, igazából ez az a srác, akit én annak idején hasonló helyzetben megkedveltem.

-          Miért érzem, hogy komoly gondokkal küzdesz? –belenyalva az italba, kinyújtott nyelvvel várom, hogy a zsibbadtság elillanjon.

-          Mert ez így is van. Túlságosan is kiismertél már. –lehangoltan beszél, a szomorúság nyilvánvaló hangjában. Ő is hasonlóképpen cselekszik, fejét fejem mellé dönti, italát hasára helyezi. –Tessa elvetélt, én pedig itt hagytam. –várok pár percet, hátha folytatja mesélést, de a szavak nem érkeznek, helyette szürcsölés hangja üti meg a fülem.

-          Rövid, tömör és lényegre törő. De ettől még nem lesz könnyebb feldolgozni. Bennem megbízhatsz. –hálás tekintetét rám emeli, a fájdalom mellett a bűntudat is dolgozik benne.

-        -  Tudod jól, hogy az agyadat őrjítettem. Szeretnék egy kisfiút, aki átveszi majd egy idő után a helyemet a futballvilágban. Számomra ez az egész olyan, mint régen a királyságban volt. –egy pillanatra megtorpan, kezébe véve a sört, hatalmasat kortyol. –Gondolom a baleset történetét tudod. –megerősítésképpen felkönyököl, és szuggerál. Aprót bólintva jelzem, mondhatja tovább. –Rettentően megviselt az a nap, és csalódtam Tessaban. Nem az ő hibája volt, én mégis őt tartottam a bűnbaknak. –mély levegőt véve felidézi magában az említett napot, kezét megfogva megállítom remegését. –Inkább leléptem, nem akartam látni. Elvette tőlem azt a kincset, amire világ életemben vártam. Haragudtam rá, mert nem tudott óvatosabban vezetni. Számítottam rá, és örültem mikor mosolyogva bejelentette, hogy állapotos. –szegényben élénken élnek még a történések, de hiszem azt, hogy beszéddel sok mindent el lehet érni. Hüvelykujjammal körkörösen simogatom férfias kezét, szorítása nem enged.

-          Nem mondom azt, amit te is nagyon tudsz. Látom, hogy hibáztatod magad, de azt is tudom, hogy helyre akarod hozni. Én vigyázni fogok rád, és rám bármikor, bármiben számíthatsz. Ezt ne felejtsd. –behunyva szemeit megremeg, egy apró könnycsepp indul el szeme sarkából. Soha nem láttam még sírni, mindig erős maradt. Egyszerre kapunk felé, de ő, mintha mi sem történt volna, durván letörli, és nem foglalkozik többet ezzel a témával. –Hol voltál egyébként? Kerestelek, de nem értelek el.

-          Californiában. De nem is
ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy Irinával találkoztam. Nem
 csináltunk semmi korhatárosat, de megismerhettem az igazi személyiségét. –elhúzva száját, feje alá húz
egy párnát, italait lerakva a földre megrántja kezem. –De
 most pihenjünk, megviselt az út. –már csak motyogva ejti ki a szavakat száján. Fejemet ráhajtva mellkasára engem is utolér az álom, mely szebb jövőt ígérve, kecsegtetve varázsol el.

 (Matías)

(Richard Marx - Waiting for you [magyar])

Fejemet megrázva tértem vissza a jelenbe, ahová a Tessa által felvett ruhadarabok taszítottak. Kinyitva az ajtót vártam meg míg lelépked a lépcsőn, de úgy látszott, hogy ő nem siet sehová. Persze én sem siettem, csak kicsit sokáig vártam rá, amíg elkészült és már nem bírtam volna öt percnél tovább a nappaliban várni.

-          - Még mindig nem árulod el, hogy hová is megyünk? – érdeklődve fordult felém majd a kocsi anyósülésének az irányába indult el, de kénytelen voltam megállítani őt, és közölni vele, hogy nem kocsival megyünk, ami valószínűleg a magas sarkúba bújtatott lábának nem nagyon fog jól esni, de hát én figyelmeztettem, hogy ne csípje ki magát.

-          - Még mindig nem. Ne légy kíváncsi, majd ha odaértünk megtudod. A cipődet pedig most még lecserélheted egy kényelmesebbre, mert ebben körülbelül tíz perc után meg fogsz halni. – mondatom közben a gyilkos magas sarkúra mutattam, de látszólag ez Tessat nem nagyon hatotta meg.

-          Nem cserélem le, mert ez megy a szerelésemhez, ha pedig nem bírom, akkor hívok egy taxit és hazajövök. – egy vállrándítás után elindultam, majd próbáltam egy kis beszélgetésbe keveredni az angol lánnyal.

-          Értettem, viszont akkor tartsd a lépést. Körülbelül olyan tizenöt-húsz perc és ott vagyunk. Amúgy beszéltem ma Louissal és kérdezte, hogy mikor mész vissza. Mondtam neki, hogy majd beszélek veled és visszahívom. Szóval? – próbáltam az úti célról elterelni a szót, mert féltem, hogy elárulok valamit, amit nem szeretnék. Louis pedig valóban érdeklődött, miközben a CD-t kereste elő, amit Tessanak szánt.

-          Nem tudom. Most valahogy semmi sincs a fejembe, amiről dalt lehetne írni, majd elénekelni. A régi dalszövegeimet pedig jelenleg egy rakás papírkupacnak látom, amit jobb lenne felgyújtani, mint elénekelni. De örülök, hogy vár vissza. – egy apró mosoly jelent meg az arcán, amitől nekem is felfelé görbült a szám széle.

Az út hátralévő részében körülbelül semmit nem szóltunk. Láttam rajta, hogy valamin gondolkodik, de reménykedtem, hogy csak egy dalszövegen jár az agya és nem valami máson. Például Ronaldon. Nagyon sokat gondolkodok, amióta megláttam és egyértelműen az a meglátásom, hogy ha ő visszajön, akkor én egy pillanat alatt kerülök a süllyesztőbe és elfelejthetem Tessat örökre. De valójában azt sem tudom, hogy a lány tudja-e hogy a férje újra itt van Európában és ráadásul Madridban tartózkodik. Nem akarok önző lenni és úgymond kisajátítani magamnak Tessat, de a munkám mellett egy perc szabadidőm sincs és ez az egyetlen lehetőségem, hogy a közelében legyek. Szeretem a munkámat, így nem szeretnék felmondani, viszont ha Ronaldo visszajönne, akkor csakis ez lenne az a lépés, ami fenntarthatná a kapcsolatunkat. A hihetetlen elgondolkozásomból a gondolataimban lévő lány térített vissza a jelenbe. Kezeit a szemem előtt lóbálta és szólítgatott.

-          Hahó élsz még Matí? Úgy nézel ki, mint egy holdkóros. Megijesztesz. Minden rendben? – kérdései és mondati kicsit gyorsak voltak még számomra így megrázva fejem próbáltam magam regenerálni.

-          Bocsi csak elgondolkoztam és elfelejtkeztem a külvilágról. – szépen nézhettem ki úgy, mint egy alvajáró, de nem baj ennyit megengedhetek magamnak.

-          Semmi gond, csak körülbelül három percig nem válaszoltál a kérdéseimre és megrémítettél. Na szóval már vagy fél órája sétálunk és azt mondtad, hogy tizenöt-húsz perc az út. Nem az, hogy nem bírom a magas sarkút, de meddig gyalogolunk még? – viccesre véve a figurát én is próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, de a gondolataim még mindig Cristiano és Tessa körül forogtak.

-          Ó pont jókor zökkentettél ki a gondolataim áradatából ugyanis megjöttünk. – kezemmel a park felé mutattam Tessa pedig érdekes arccal fordult felém.

-          Ez most komoly? Fél órát sétáltunk azért, hogy megnézzük a parkot? – hitetlenkedve fordult felém, majd mondata végére a csípőjére csúszott a keze és úgy várta a válaszom.

-          Ne haragudj, hogy kirángattalak az önsajnálatból és elhoztalak a parkba, hogy szívj egy kis friss levegőt. – hangom megváltozott és kicsi kicsattantam, de nem hittem el, hogy nem tud örülni semminek sem. Míg az én arcomon az idegesség enyhe szikrája csillant meg addig Tessa arcán a meglepődöttség tükröződött. – Ne haragudj, csak nem tudtam már nézni, hogy ennyire magad alatt vagy és reggel erre sétáltam és összetalálkoztam a haverjaiddal, akikkel a múltkor is énekeltél. Gondoltam jobb kedved lenne egy kis zenélés után. – magyarázatomat követően lefagyva vártam, hogy reagáljon valamit az angol lány.

-          Én kérek elnézést. Goromba voltam veled pedig te csak foglalkozni akartál velem. – meglepetésemre egy mosolygós ölelést kaptam ajándékba, amit biztos, hogy Tessa is tud, hogy többet jelentett nekem, mint egy szimpla ölelés.

(Tessa)

Minimum a fejemet a falba kéne vágnom, hogy ekkora bunkó voltam Matíval, miközben ő csak a tegnap történteket szerette volna velem elfelejtetni. Elindultam a park belseje felé és megpróbáltam a hang alapján megtalálni a bandát, akikkel múltkor is nagyon jó hangulatot hoztunk össze. Nagyjából öt perc fülelés után sikerült ráakadnom a park azon szegletére, ahol a banda tartózkodott. Ismételten egy nagy tömeg állta őket körül és be kell, hogy valljam nem hiába. Tényleg nagyon jók voltak, viszont nem értettem, hogy miért nem fedezte még fel őket még senki. A hangzásviláguk teljesen egyedi az énekes hangját pedig igazán kellemes hallgatni. Megnyugtató volt állni a tömeg mögött és élvezni a lassú szám nyújtotta nyugalmat. Valószínűleg egy saját számot játszhattak, mert nem volt ismerős a dal.

-          Nem is olyan rossz, sőt kifejezetten jó! – Matíasnak is feltűnt, hogy a banda nem teljesen mindennapi.

-          Beszélhetnél majd Louissal az érdekükben. Múltkor lefolytattunk egy telefonszámcserét, így tudom majd őket értesíteni a jó hírről.  – mosolyogva vetettem fel az ötletet Matínak és nagyon gonosz voltam, de tudtam, hogy ha megeresztek felé egy mosolyt akkor nem nagyon tud majd nekem nemet mondani és az lesz a történet vége, hogy Louissal és a bandával fogunk dolgozni a stúdióban.

-          Majd meglátom, hogy mit tehetek. Ez nem csak rajtam áll hisz az is szükséges, hogy Louis rábólintson. Meg gondolom meg akarja majd őket hallgatni, hogy milyen stílusú zenét játszanak, és milyenek a saját számaik illetve a feldolgozásaik. – végig csak bólogattam Matías felsorolása közben és az agyamban már a lehetőségek ötleteit engedtem a felszínre törni.

-          Köszönöm az ő nevükben is. – kicsit közelebb férkőztem a csapathoz így szinte teljesen előre nyomultam a tömeg lejéhez. Bár meg kell jegyeznem nem kellet tolakodnom, hogy legelöl találjam magam. Az énekes srác egyből kiszúrta, hogy ott vagyok majd intett nekem, hogy álljak be hozzájuk pontosan úgy mint múltkor. – Mit éneklünk? – halkan odasúgva érdeklődtem meg, hogy mit terveztek a következő számnak, majd mosolyogva vettem tudomásul, hogy mit is fogunk énekelni.

(KarminMusic - Super Bass)

Felcsendült a zene nekem pedig egy percre az arcomra fagyott a mosolyom, hiszen nem az ismert hangzásban szólaltatták meg a számot, hanem teljesen akusztikusan gitár, szintetizátor és egy akusztikus dob segítségével, ami azért egy rap számnál nem volt mindennapi. Hátranéztem, hogy a kezdéshez egy kis segítséget kapjak, majd néhány másodperc elteltével egy bólintásos jelet kaptam, hogy kezdhetem. Szerettem ez a számot, mert nagyon laza volt, bár ez nem meglepő egy parti számokat gyártó Nicki Minajtól. A refrénhez elérve arra lettem figyelmes, hogy Matías a telefonjával veszi fel az előadást, így egy nagyot mosolyogva a telefon kamerájába még több energiát fejtettem az előadásba. Gondolhattam volna erre én is, hogy ha felvesszük az előadást akkor egyszerűbb lesz megmutatni Louisnak és valószínűleg neki is egyszerűbb lesz így dönteni arról, hogy segít-e nekem és ezzel nekik is.

Szám végén nagyon nagy tapsot kaptunk és egyre többen gyűltek körénk, hogy megnézzék, hogy miért alakult ki ez a tömeg a park közepén. Matí abbahagyta a videózást és a füléhez emelte a telefont nekem pedig ebből egyből leeset, hogy a modern találmányok már mindenre képesek, így egy videó hívással összekötött egy csomó dolgot, amit véghez akartunk vinni. Végig vigyorgott rám, mint a tejbe tök, így nem tudtam nem érdeklődő lenni, hogy mit is mondott neki Louis.

-          Mi mondott? Tetszet neki? Szeretne velük dolgozni? –kérdéseimmel pillanatok alatt halmoztam el a barátomat, aki mindeközben csak mosolyogva várta, hogy befejezzem és ő is szóhoz jusson.

-          Tetszett neki, de azt mondta még szeretne tőlük meghallgatni egy-két számot. – örömömben megöletem Matít, majd a csapathoz mentem, mert éppen hívtak, hogy szeretnének, ha énekelnék egy saját dalt.

(Demi Lovato - Skyscraper)

Nem közölték a szám címét, de mosolyogtak rám, így gondoltam biztosra fel fogom ismerni. Hát felismertem. Az egyik régebbi számom dallamát kezdték el játszani. Meglepődtem, hogy ezt ennyire betanulták, hiszen hihetetlenül játszottak el minden dallamot a lassú számból. Szerettem ez a dalt, mert régebben is erőt adott és biztos voltam bene, hogy most is nagy erőt fog adni ahhoz, hogy tovább lépjek és elfelejtsem, amit tettem. Éneklés közben többször is végig pásztáztam a szememmel a közönséget, majd hirtelen Sergiot láttam meg a tömegben vigyorogni rám. Nem tudtam elképzelni, hogy mit keres itt, amikor egy másik ismerős arc is feltűnt mellette. Az az arc, amit már réges-régen nem láttam. A férjem arca, aki haragos tekintettel figyel engem. Megráztam a fejem, nem akartam, hogy amit az előbb láttam igazi legyen és meglepetésemre tényleg nem volt igazai. Ahol az előbb a képzeletemben  Ramos és Ronaldo állt, ott most két ismeretlen férfi mosolygott felém. Nem hittem el, hogy ilyen képeket láttam a fejemben, és mindössze egyetlen kérdés visszhangzott a fejemben. „Lehet, hogy megőrültem?”